A téli-, és outdoor sportok területén vezető szerepet betöltő Salomon több, mint 10 éves tapasztalattal rendelkezik a különböző túlélő versenyek, kalandsportok és a terepfutás területén, így nem meglepő, hogy a nemzetközi versenysorozatok (The Raid, Saab-Salomon X-Adventure World Tour, Mont Blanc Marathon stb.) nyomán hazánkban is hagyományteremtő céllal rukkolt elő egy terepfutóverseny megrendezésével.
A verseny helyszínéül választott Cserhát dombjai változatos terepet kínáltak a futás szerelmesinek, akik a gyönyörű őszi időben két távon is teljesíthettek. A gyakorlott félmaratonistákon kívül a rövidebb távot kedvelő futók a 8 km-es minimaratonon tehették próbára magukat.
A versenyre szép számmal neveztek profik és amatőrök is, legtöbben a helyszínen. A résztvevők között számos nagy név is szerepelt: a terepfutó és triatlon versenyek olyan sztárjai tűntek fel, mint a hawaii Ironman-re készülő Szűcs Fatima vagy Sipiczki Csaba, a X2S versenysorozat egyik favoritja. A mezőnyben minden korosztály képviseltette magát. A legidősebb futó a 68 éves Lencsés Éva volt (sikeresen teljesítve a félmaratont), a legfiatalabbak pedig a minimaratonon induló 8 éves Lengyel Kristóf és 10 éves bátyja, Lengyel Zalán.
Hidvégi-Üstös Pál az Old Spice Afrika Expedíció vezetője, valamint a Cross Hungary Adventure kalandtúra verseny szervezője gondoskodott az útvonal meghatározásáról és kijelöléséről. A helyes irányt 50-100 méterenként jelölték szalagok, a megtett távot pedig nyolc tábla jelezte. A félmaratonon négy-, a minimaratonon pedig két frissítőállomáson víz, energiaital, banán és szőlőcukor várta a versenyzőket.
A félmaraton pályája a vérbeli terep és az 540 méter szint ellenére jól futható volt, főleg erdészeti úton vezetett, de négy kilométer aszfalt is gyorsította a tempót. A futók erdőn-mezőn keresztül haladtak érintve tavat, hegyet, sziklákat illetve a Szandavárat.
A minimaratonistáknak is kijutott az igazi kalandból. Végig sűrű erdőben haladtak, patakon keltek át, karámot másztak, mely akadályelemek üde pillanatokat hoztak a kemény küzdelembe. Végső megmérettetésként az utolsó szakaszon lovak és tevék között kellett átsuhanni, mely mosolyra fakasztotta a meglepett versenyzőket.
A minimaraton élmezőnye Czindrik Attilával az élen alig fél órával a rajt után már beérkezett a célba. Az első félmaratonistára sem kellet sokat várni, ugyanis Sipiczki Csaba 1 óra 24 perc alatt gyűrte maga alá a távot, nem kis meglepetésre.
Mindkét távon női és férfi kategóriában is díjazták az első 3 helyezettet, a legidősebb és a legfiatalabb induló pedig különdíjat kapott. A díjazottak Salomon futócipővel, hátizsákkal, futódzsekivel, Saab tesztvezetési voucherrel valamint Mountex ajándékcsomagokkal, Outdoor Sport Magazin előfizetéssel és egyéb nyereményekkel lettek gazdagabbak a támogatóknak köszönhetően. Az összdíjazás értéke 500.000 Ft volt.
Nemcsak a futók, hanem az értük szorító családtagok, barátok is egy kellemes, tartalmas napot tölthettek az Andezit Fogadó területén. Az egykori vadászkastély a mini vadaspark mellett egy rádió-múzeumnak ad otthont, valamint a versenyhez kapcsolódó quadpálya, mászófal, játszótér és felfújható játékok (ugrálóvár és embercsocsó) is szórakoztatták a drukkolókat. A kiváló hangulathoz pedig a Red Bull DJ-k járultak hozzá.
További információk, képek:
www.kalandakademia.hu/salomonfutas
Eredmények:
Salomon Terep Félmaraton
2007. szeptember 23. vasránap
Bér, Virágospuszta, Andezit Fogadó
Távok / szintek:
Félmaraton 21,1 km (21,0975) / 542 m
Minimaraton: 8 km / 203 m
Félmaraton ffi:
1. Sipiczki Csaba Péter 1:24:09
2 Maróti Vilmos 1:26:59
3. Kovács László 1:28:59
Így a szerző előzetes írásbeli engedélye nélkül az oldalakról semmilyen részt nem szabad semmilyen formában,
semmilyen elektronikus, kézi vagy másféle eszközzel másolni, reprodukálni vagy lefordítani más nyelvre.