Gyönyörű táj, változatos terep
II. Béri Terep Félmaraton szomorú apropóval
Az outdoor sportok három nagy márkája a Salomon, a Lafuma és a The North Face összefogott a trail running népszerűsítéséért, így Magyarországon is egyre többen ismerkedhetnek rövid távon is a természetben futás élményével. A 2008-tól a versenyt, szomorú apropóból, lelkes versenyzőnk, a természeti sportok szerelmese, Pálinkás Kata emlékének szenteljük.
A verseny helyszínéül választott Cserhát dombjai változatos terepet kínáltak a futás szerelmeseinek, akik két távon is bizonyíthattak. A gyakorlott félmaratonistákon kívül a rövidebb távot kedvelő futók a 8 km-es minimaratonon tehették próbára magukat. Az útvonalat végig terepen, kellemes lankás, területen jelölték ki a szervezők. A félmaraton egészen Buják határáig kanyarodott, az 560 méter szint ellenére jól futható volt. A korábbi hetek esőzésének nyoma sem volt kiváló, száraz, füves útvonalon futhattak a versenyzők. Az útvonal több pontján gyönyörű kilátás nyílt a Mátrára és a Cserhátra. A helyes irányt 50-100 méterenként jelölték szalagok, a megtett távot pedig nyolc tábla jelezte. A félmaratonon négy, a minimaratonon pedig két frissítőállomáson víz, energiaital, banán és szőlőcukor várta a versenyzőket.
A minimaraton élmezőnye, Kadlót Zoltánnal az élen alig fél órával a rajt után már beérkezett a célba. Az első félmaratonistára sem kellet sokat várni, ugyanis Szabó Gábor 1 óra 19 perc alatt gyűrte maga alá a távot. A nőknél Papp Ildikó duplázott, az idén is megnyerte a távot, a félmaratonon, pedig Poesz Anikó, önmagát is meglepve, futott be elsőként a célba.
Mindkét távon női és férfi kategóriában is díjazták az első 3 helyezettet, a legidősebb és a legfiatalabb induló különdíjat kapott, de tombola keretében sokan jutottak értékes ajándékhoz a The North Face, a Lafuma, a Salomon, a Fiskars, a Mountex és a Praktiker jóvoltából. Hamupipőke versenyre is sor került, ugyanis az vihette el a Salomon és a The North Face futócipőit, akinek illett a lábára. A díjazottak Lafuma futócipővel, hátizsákkal, pólóval lettek gazdagabbak a támogatóknak köszönhetően. Az díjazás összértéke 700.000 Ft volt.
Nemcsak a futók, hanem az értük szorító családtagok, barátok is egy kellemes, tartalmas napot tölthettek az Andezit Fogadó területén. Az egykori vadászkastély a mini vadaspark mellett, rádió-múzeumnak ad otthont, játszótér, ugrálóvár, trambulin is szórakoztatták a drukkolókat. A kiváló hangulathoz pedig vérbeli DJ-k járultak hozzá.
A 2008-tól a béri terepfutóversenyt, szomorú apropóból, Pálinkás Kata emlékének ajánljuk, aki már hetek óta nincs közöttünk. Kata együtt még futott velünk Béren tavaly, lelkesedése, sport szeretete példaértékű volt, és sokat tett a trail running és a természeti sportok hazai népszerűsítésért. Köszönjük neked, hogy ismerhettünk!
További információk, képek:
www.kalandakademia.hu/ber
Eredmények:
II. Béri Terep Félmaraton
2007. szeptember 21. vasárnap
Bér, Virágospuszta, Andezit Hotel
Távok / szintek:
Félmaraton 21,1 km (21,0975) / 560 m
Minimaraton: 8 km / 210 m
Félmaraton férfi:
1. Szabó Gábor 1:19:13
2 Papp Gergely 1:20:31
3. Medgyes Gábor 1:21:28
További információ:
Szűcs Julianna
Kalandakadémia
Tel: 20/9548-042
szucs.julianna@dunaweb.hu
Verseny kiirás
A 2008-tól a béri futóversenyt, szomorú apropóból, Pálinkás Kata emlékére szervezzük, aki már egy hete nincs közöttünk. Kata lelkesedése, sport szeretete példaértékű volt, és rengeteget tett a trail running és a természeti sportok hazai népszerűsítésért. Köszönjük neked, hogy ismerhettünk!
Egy hiányt pótló program indult útjára, mely azokat a rendszeresen futó férfiakat és nőket célozza meg, akik már hosszabb távokat is bevállalnak, de ragaszkodnak a jó levegőhöz és a természethez. A II. Béri Terep-félmaraton futóknak és a csukáknak is változatos terepviszonyokat, az érintetlen táj, az igazi vad természet élményét nyújtja. A 21 km-es és a 8 km-es – túrázni vágyó családtagok is bevállalhatják - futóverseny Bér/Virágospusztáról (Andezit Hotel) rajtol 2008. szeptember 21-én, vasárnap, 12 órakor.
Andezit sziklák, várak, rejtett tavak várnak a futókra a Cserhátban. A program kiszalagozott útvonalon halad, így térképre, tájolásra nem lesz szükség.
Szintidő mindkét távon 2 óra 30 perc.
A félmaraton nevezési díja augusztus 1-ig 2500 Ft, szeptember 11-ig 3500 Ft a helyszínen 4500 Ft,
A 8 kilométeres táv nevezési díja ugyanezen határidőkkel, 1500, 2500 Ft, illetve 3500 Ft.
Minden induló pólót kap.
Mindkét távon az első három helyezettet külön férfi és női kategóriában díjazzuk. A nyeremények a világ legextrémebb terepversenyein tesztelt outdoor és futócuccok 350.000 Ft összértékben.
A szervezők az egész családra gondoltak, így aki nem fut vagy túrázik az sem fog unatkozni. Vadaspark tevékkel, struccokkal, DJ Party , quadpálya, mászófal, ugrálóvár, gyermekprogramok várják a kicsiket és nagyokat.
Tombola Salomon, The North Face, Lafuma, Fiskars ajándékokkal, melyen minden rajtszám automatikusan részt vesz.
42-es és 38 cipőméretű versenyzőknek "Hamupipőke" tombola a The North Face jóvoltából.
Így a szerző előzetes írásbeli engedélye nélkül az oldalakról semmilyen részt nem szabad semmilyen formában,
semmilyen elektronikus, kézi vagy másféle eszközzel másolni, reprodukálni vagy lefordítani más nyelvre.