Sportolva ismerd meg Magyarország természeti értékeit hirdette Európa leghosszabb kalandtúrája a Cross Hungary Adventure (Kalandtúra Keresztül Magyarországon). Az idei versenyen ez bővül kulturális látnivalókkal is, ugyanis csak 3 fő versenyez egyszerre, a csapat negyedik tagja a felszerelést szállító autót vezeti. A team a kijelölt ellenőrző pontokon találkozik, itt cserélhetnek csapattagot. A gépkocsivezető amellett, hogy fel kell készítse a felszerelést, ki kell szolgálja a csapatot külön feladatokat is kapott: felkereste a Recski emlékhelyet, a buddhista kolostort Tar-on, Hollókőt vagy a Nógrádi várat.

A csere lehetőségnek köszönhetően a verseny az idén jelentősen felgyorsult, és sokkal kevésbé szakadt szét a mezőny, – mondja el Hídvégi-Üstös Pál a programot szervező Dunakanyar Kaland Akadémia szakmai igazgatója – sokat számít, hogy mindig éppen azok evezhetnek, bringázhatnak, futhatnak, akiknek ez legjobban megy. Ha valaki megsérült, elfáradt pihenhet. De a csapat akár könnyebben hagyhat ki egy-egy gázos szakaszt. A jó depózáson sok múlik, egy verseny során, extrém esetben akár 2 órát is lehet nyerni rajta és ez rengeteget számít, amikor a végeredménynél néha fél óra sincs két csapat között. A Miskolc-Visegrád futamon a harmadik napot a DVRK-REBISZ és az RP Outdoor Team csak 11 perc különbséggel zárta. A Tesk Team-et az erőnlét mellett a jó stratégia és a jó szervezettség vitte győzelemre a Miskolc-Visegrád futamon is.

Egy nemzetközi kalandtúrához méltóan, a feladatok is egyre változatosabbak. Volt célba dobás, lövészet, tutajozás és persze töménytelen kötéltechnika. Hidvégi-Üstös Pál szakmai igazgató nincs híján az ötletekben, amikor a terepviszonyoknak megfelelő feladatot kell kitalálni legyen az vietnámi híd, tiroli pálya, mászás mászógéppel, via ferráta, ereszkedés gumicsónakba, evezés vagy ezek bármilyen kombinációja. A lövészet a DVRK REBISZ csapatának hozott plusz pontokat és jelentett jelentős időjóváirást, a célbadobás, pedig a Maxballoon Team-nek ment legjobban.

A csapatok egy része kimondottan a győzelemre hajt, de a Hegyimazsolák vagy a Gumotex Team például expedícióként fogják fel a kalandtúrát. Minden percét élvezik. A Hegyimazsola Nagy Balázs csapatával minden depo ponton kihasználja a lehetséges 20 percet és ilyenkor előkerül az autó hűtőjéből a kolbász is. Sástóról Galyatetőre a szabadon választott útvonalon bevállalták a terepet, mert bár „ 5 kilométerrel hosszabb volt, kicsit több szinttel, de nagyon szép, sok látvinalóval, és így nem kellett várnunk a feladatra Galyatetőn.”

Bagó Dani/Hegyimazsolák csapat beszámolója a 2. futamról:

Csütörtök
Az egész nagyon rosszul kezdődött...Csütörtök délután picit korábban indultam haza a munkahelyemről, hogy nyugodtan felkészülhessek az indulásra, így szerencsésen elkapott az a jégeső, ami mindössze abban a 15-20 percben esett, amíg hazabicikliztem, a nagy meleg miatt természetesen mindössze egy szál rövidgatyában. Mire hazaértem, ronggyá áztam, így kissé nyűgős hangulatban indultam el a leendő csapattársaimmal, Balázzsal és Zsolttal való találkozóra. A következő esőfelhő már szerencsére csak az autópályán ért minket, ahol én bősz meditálással (vagy mások szerint alvással) töltöttem az időt. 9 körül érkeztünk a diósgyőri vár alatt levő strandra, kellemesen zuhogó esőben. A megbeszélés után el is foglaltuk alvóhelyünket, amely kiváló légkondicionálással rendelkezett, ugyanis a folyosó, ahova leterítettük hálózsákjainkat, 3 oldalról nyitott volt.

Péntek
Másnap reggel 7-kor rajt, szerencsére már aránylag száraz időben. Mivel a 7 konkurens csapat rögtön futni kezdett, ezért a látszat kedvéért nekünk is ezt kellett tennünk. Nem is csináltuk olyan rosszul, így nem az utolsó, hanem az utsó előtti helyen értünk be az aznapi első depóba, Lillafüredre, ahol a vízesés mellett kb 20-30 m magasból kötélen és kötéllétrán való leereszkedés, a Hámoron pedig egy kellemes via ferrata várt ránk. Mivel ezután terepbiciklizés következett, úgy döntöttünk, hogy én fogom vezetni a csapatautót a következő 4 szakaszon. Akkor még nem sejtettem, hogy ennek a döntésnek köszönhetően micsoda élményekből maradok ki...Pl. sok-sok eltévedésből, hegymenetből, tavon való autógumis egyensúlyozásból és egy hatalmas esőből, amelynek köszönhetően mindenki halálosan szétázott, csak mi depósok maradtunk aránylag szárazak.Amikor ott ültem a pont kellemes klímájú kocsiban és kitekintettem a körülöttem tomboló viharra, szinte már sajnáltam, hogy nem lehetek a csapatommal.( Aztán amikor megláttam, hogy milyen állapotban érkeznek a depóhelyre, gyorsan megvigasztalódtam.) Gyalog folytatódott a túra, a Klarissza-forrástól kellett felcaplatni a Kékesre. Itt már újra a csapatban voltam. Hogy megelőzzünk pár csapatot, kitaláltunk egy fantasztikus rövidítést: felgyaloglunk a sípályán! Csak azt nem vettük figyelembe, hogy bár a térképen a sípálya vége és az út nagyon közel volt egymáshoz, a valóságban már korántsem - így szépen elmentünk mellette. Amikor visszafordultunk, már erőteljesen sötétedett, nekünk meg nem volt kedvünk visszamenni, ezért inkább úgy döntöttünk, hogy északnyugati irányban átvágunk a hegyen, előbb-utóbb bele kell, hogy akadjunk a sípályába! Végül megtaláltuk, de az az 1 óra botorkálás a töksötét és mindenféle úttól mentes hegyoldalon nem volt könnyű egyikünknek sem.) A Kékesről már csak egy gyors gurulás várt ránk Sástóig ahol az éjszakai szállásunk és töltöttkáposzta várt. Nagy meglepetésre még egy frissen felújított szoba is jutott nekünk, igaz némileg hiányos felszereltséggel.

Szombat
Reggel ébredés után jól bezabáltunk, tudtuk, hogy elég sok energiára lesz szükségünk... Kezdésként felbicikliztünk Galyatetőre, ügyesen ki is választottunk egy a többiekénél osszabb útvonalat, de legalább nem a főúton kellett nyomulnunk, hanem egy györnyörű kis erdei úton. A táj élvezetét mindössze a hátsó defektem rontotta el, ami különösen súlyosnak tűnt annak fényében, hogy nem volt nálam semmilyen célszerszám, amivel leszedhettem volna a hátsó kerekemet...Szerencsére egy favágótól tudtunk kérni egy fogót, aminek segítségével Balázs sikeresen megreparálta a bringámat, így szűk 20 perc múlva már Galyatetőn vártunk a biatlon-válogatottba való bekerülésre. A feladat egyértelmű volt: futni egy 400m-es kört, majd fekve célba lőni légpuskával a kb 15 m. A pontos célzást persze nagyban nehezítette a lihegéstől remegő kezünk, így sikeresen teljesítettük a mezőny második legrosszabb lövését (3-an 5-5 lövésből összesen 2 találatot értünk el, azokat is csak Robi feltámadásának köszönhetően). Innen terepen bicikliztünk tovább, ahol ismét rá kellett jönnöm, hogy a montizást nem nekem találták ki...Aszfalton hiába megyek bármennyire jó tempót, terepen kb. annyira mozgok otthonosan, mint egy teve az Északi-sarkon...Semmi gond, egy esést és pár idegrohamot követően végül kijutottunk az aszfaltra, ahol 50-es tempóval zúgtunk le a pár száz méterrel lejjebb fekvő depóhelyre. Itt a túra legizgalmasabb gyalogos szakasza várt ránk, ugyanis a következő 10 pontból csak 3nál volt pontőr, a többieket hozzávetőleges utasítások alapján kellett megtalálnunk (menj 100 m-t délre, ott keresztezni fogod a piros sáv turistautat, majd haladj 200 fok irányban délre, keresd a 682-es magaslati pontot és ott a vöröskeresztes zászló alatt a borítékot az utasításokkal). Találékony csapatunk GPS nélkül, mindössze egy iránytű birtokában is megoldotta a problémát, így mindössze kisebb égési (nekem pl vörös vállapokat égetett a nap a bőrömbe:) és vágási (a helyes irány tartása miatt sokszor teljesen egyenesen kellett haladnunk, így minden utunkba eső bokron átgázoltunk) sérülések árán elérkeztünk a következő depóponthoz, ahol bőséges banán és vajas-paradicsomos kenyér adagokkal kényeztethettük megfáradt tagjainkat. Egy kalandos akadálypálya (kötélmászás, omladozó hegyoldalon való felfutás és egy rémisztő vietnámi híd) leküzdése után innen már csak pár falun kellett áttekernünk és meg is érkeztünk Bérbe, ahol aznap éjjeli szállásunk és vaddisznópörkölt várt ránk. A jól megérdemelt pihenésért már csak egy oda-vissza 6 kilométeres kitérőt kellett tennünk, ahova a főszervező felesége, Juli kalauzolt el minket. Amikor utolsóként kiléptem a tábor kapuján, pár srác a másik csapatból utánam kiabált: "semmiképp se menj a dzsindzsásba!" Oké, gondoltam Juli biztos meg akar szivatni minket, ezért amikor ő bevezette a csapatot a susnyásba, én elégedetten mentem tovább az úton. Aztán mentem, mentem, mentem, de csak nem akart jönni az a fránya utolsó pont, pedig egyre sötétedett, a fejlámpám pedig nem volt nálam. Időközben olyan messzire jutottam, hogy úgy döntöttem, hogy jobb lesz, ha futok, különben rámesteledhet. Így én a napot egy kb 3 km-es erdei futással zártam a napot, csak úgy levezetésképp. Az éjszakai fekhelyünk megint összkomfortos volt, én speciel a csárda teraszán terítettem ki hálózsákom és matracom az egyik padon.

Vasárnap
Megint terepbiciklizéssel kezdtünk, ezért én önfeláldozóan elvállaltam a depókocsink vezetését. Meg kell, hogy mondjam, elég megerőltető feladat volt, tisztára folyt rólam a víz, mire leparkoltam a depóban. Arra nem akartam gondolni, hogy a többiek hogy érezhetik magukat a 37 fokban a bicikli nyergében a béri Andezit sziklákon és a Szandaváron keresztül vezető útjukon. Mire megérkeztek, nem voltak sokkal kevésbé nedvesek, mint a pénteki vihar után. A depóból jó kilátás nyílt a Csővári várra, sejtettük, hogy ezt ma még közelebbről fogjuk látni. Nem is csalódtunk. A várból egy látnivalóban szegény, de gazban és szúnyogban annál gazdagabb területen vezetett át az utunk, így abszolút jogosnak éreztük azt a fejenként 1-1 jégkrémet, amivel a következő faluban megajándékoztuk magunkat. Az ellenőrző pontnál mindenkinek kötelező vérnyomásmérésen kellett résztvennie, ahol meglepő módon kiderült, hogy csapatunkból és az egész társaságból a több mint két órája pihenő Balázsnak a legnagyobb vérnyomása!Ennek ellenére hősiesen biciklire szállt, így vele együtt jutottunk némi eltévedés után el a főszervező Paliék rezidenciájához, ahol fenséges zsíros kenyerek vártak ránk. Innen a Fenyves hegyi kilátó megcsodásálása után már csak le kellett sétálnunk Verőcére, ahol a strandon kenukba pattantunk. Irány Visegrád, a túlpart, sodrás ellen. Miután sikeresen leamortizáltuk a felsőtestünket is, ismét utolsóelőttiként (7.) szálltunk ki a vízi alkalmatosságokból, 3 perc hátrányt összeszedve a 8 km-es úton. Innen viszont már csak a visegrádi hegy tetején levő Nagyvillám vadászcsárdához kellett felfutnunk, amit Balázs helyismeretének köszönhetően meglepően gyorsan teljesítettünk, három másik csapatot is megelőzve, a 4. helyen estünk át a célszalagon. Itt már sok hozzátartozó várt ránk, akik a viszontlátás örömétől eltelve még a belőlünk és ruhánkból áradó bűzzel és izzadtságszaggal sem törődtek. Mi hamarosan hazafelé vettük az irányt, várt az ágy, ahol éjszaka már a következő, júliusi, Vác-Badacsony közötti fordulóról álmodtunk...

Cross Hungary Adventure szervezői ajánlják, ha Kelet-Magyarországon jársz:
Borsodban ne hagyd ki Lillafüredet és Felsőhámort. Ha nem is canyoningozhatsz a Kastély alatti vízesésben - mert ehhez külön engedély kell - kis utánajárással a Hámor sziklán mászni lehet.
A bükki bringázáshoz szufla kell. Jók az erdészeti utak. Hollóstetőnél érdemes rátérni a piros sávra, ami egy tóhoz visz (itt a kalandtúrázók tutajoztak), majd ne hagyd ki az Ódorvárat sem útban Eger felé. Sirokon a várat nézd meg, majd kis kitérő, de érdemes feltekerni a Recski nemzeti emlékparkig. Parádóhután a Klarissza forrás enyhén szénsavas, kicsit vasas vize mindenkinek nagyon ízlett és jó szomjoltó egy kiadós gyaloglásra - akár az Ilona völgyi vízesést érintve - a Kékes tetőre. A szépkilátót a Kékes alatt ne hagyd ki! Tavasszal rengeteg itt a kankalin, de az év bármely időszakában ideális helyszín piknikre. Sástóra feltétlenül gurulj le, a tavon csónakázhatsz . Galyatetőn, a Sícentrumban (ahol a Cross Hungary Adventure versenyzőire lövészet várt) megszállhatsz főleg, ha a nyári kánikulában egy kis hűvösre vágysz. Itt májusban még hó volt! A Mátra egyik legszebb kirándulását teheted Mátrakeresztesről, a Hidegkúti erdészházhoz, érintsd a sziklakapu vízeséseket és a szépkilátót. A Mátrát elhagyva Nógrádba jutsz, itt már nem olyan kemény a terep így a bringázást „idősebbek is elkezdhetik”. Minden faluban rácsodálkozhatsz majd egy kastélyra, van ahol, pl. Bercelen háromra is. Hollókő kihagyhatatlan látnivaló. Béren érdemes megszállni, mert a szálloda mellett faházak és turista szálló is van. Meg fogsz lepődni amikor a kaput átlépve vagy egy mangalica koca mama sétál át az úton előtted 8 kismalaccal, vagy éppen egy ménesbe, tevébe, lámába botlasz. Aki egy kis extrém programra vágyik innen igazi dzsungel túrát tehet a Filagóra hegyre. A Hegyimazsolák csapat a naplementét nézte innen és azon morfondirozott, hogy „mikor lehet az a nap az évben amikor a nap a Szanda vár két púpja között megy le”. Kirándulj fel az Andezit sziklákhoz is. Ha pedig bevállalod, hogy áttekersz Szandavárig, egy tavat is fogsz érinteni, ahol a kalandúrázók jó kis kötéltechnikai feladatot kaptak. Bónusz feladatként felmászhatsz még Csővárba is, érdemes. Lassan elérünk Vácra, a Dunakanyarba, ami egy külön misét érne meg. Csak egy két tipp: A piros jelzésen Katalinpusztáról Verőce felé haladva a Fenyves hegyen a Dunakanyar egyik legszebb panorámáját csodálhatod meg. Verőcén miután bedobtál egy sülthalat, egy sört vagy mindkettőt juss át valahogy a túlpartra, evezve, motorcsónakon – a Verőce hajócentrumban Villányi Gábortól kérhetsz segítséget – kompon és irány Visegrád, Európa egyetlen Canopy pályája vagy a megérdemelt ebéd a Nagyvillám csárdában és hozzá a vár látványa desszertnek.